Hitelminősítás: megkérdőjelezhetetlen a magyar modell sikere

A költségvetési és a monetáris politikában is jelentős fordulatra, gazdaságpolitikai irányváltásra volt szükség ahhoz, hogy Magyarország újra a befektetésre ajánlott országok között szerepeljen mindhárom nagy hitelminősítő intézet értékelésében - állapította meg a Magyar Idők hétfői számában megjelent írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Megjegyezte, hogy a Moody's pénteki felminősítésével  immár a nemzetközi hitelminősítők is teljeskörűen elismerik az új magyar gazdasági modell eredményeit. 
A jegybankelnök hangsúlyozta, hogy a gazdaságpolitikai irányváltás tette lehetővé a növekedési fordulatot, és markáns javulást eredményezett a legfontosabb gazdasági mutatók és az ország kockázati megítélésének alakulásában.

A növekedési fordulat elérése érdekében a költségvetési politikában Magyarországnak nem megszorításra, hanem olyan strukturális reformokra volt szüksége, amelyek nem hagyományos eszközökkel egészültek ki. A hitelminősítők ugyanakkor - a "régi recept", azaz a megszorítási politikába vetett hitük miatt - ezt még nem ismerték fel, így 2011-12-ben is folytatták az ország  leminősítését. Valójában ekkor már a válságból való kilábalás és a megelőző évek hibás gazdaságpolitikájának teljes körű megreformálása zajlott, de ezt a gazdaságpolitikai fordulatot a hitelminősítők csak az elmúlt hónapokban kezdték nyilvánosan elismerni - állapította meg a jegybank elnöke.

"Az olykor nem hagyományosnak számító intézkedések kulcsszerepet játszottak annak a mozgástérnek a bővítésében, amelyre a közép-hosszabb távon ható, fenntartható növekedést biztosító strukturális reformok meghozatala érdekében szükség volt. A nem hagyományos reformoknak az egyensúly megteremtésén és a munkára ösztönzésen keresztül a növekedési kilátások javítását kellett elérniük. Ez vezethetett el a növekedési fordulathoz, amelyhez elengedhetetlen volt a fiskális és a monetáris politikai fordulat egyaránt" - összegezte Matolcsy György.

A 2013 után bekövetkező monetáris politikai fordulat során a Magyar Nemzeti Bank nemcsak az inflációs cél biztosításához járult hozzá, hanem széles körben támogatta a gazdaságot is. Az MNB új vezetése - szakítva a korábbi hibás működési modellel - kreatív, célzott eszközöket vezetett be, amelyek megfelelő választ jelentettek a kihívásokra - hangsúlyozta írásában az MNB elnöke.

Az új magyar gazdaságpolitikai modellt mostanra a gazdasági élet minden meghatározó szereplője elismeri. "Az elért eredmények alapján megalapozottan bízhatunk abban, hogy a mostani felminősítéseket újabb pozitív értékelések követhetik. A magyar példát egyre többen elemzik és követik" - írta Matolcsy György.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát