Angela Merkel Zsidó származású, anyja lengyel zsidó, apja szabadkőműves lutheránus lelkész volt

Merkel maga is szabadkőműves, s ezeknek az ellentmondást nem tűrő parancsát teljesíti a bevándoroltatás ERŐLTETÉSÉBEN. 
Karrierjének elemzéséből kiderül, hogy skrupulus nélkül minden addigi támogatóját hátba döfte, és azokat kinyírta, ha ezzel egy lépést tehetett felfelé a ranglétrán. Így nyírta ki Kohl kancellárt is, aki emlékirataiban megemlíti többek között azt is, “Merkelt meg kellett tanítani, hogy társaságban miként kell enni!” Pedig inkább arra kellett volna megtanítani, hogy a nyugatnémet politikai körökben miként kell viselkedni, s miként kell a hazája érdekében tevékenykedni. De erre ma már a németeknek nincs sem erejük, és a tradíciójuk az amerikai megszállás alatt megszakadt! Szellemükben is vazallusokká váltak! Angela Merkel az alábbi videóban a Knesszetben héberül kezdi a beszédét! Utána németül folytatja és meghatódva mondja, köszöni , hogy anyanyelvén szólalhat fel. Ez eléggé kétértelmű: melyik anyanyelvére gondolt? A héberre vagy a németre? Reméljük, hogy a németek észhez térnek és Angela a nürnbergi bíróságon a vádlottak padjára kerül az időközben letartoztatott ránkvándorló terroristáival együtt!



Ez a megbízatása (akárcsak Gyurcsány esetében) saját országát szétverni és vele együtt egész Európát!

Fiatalkorában az NDK-ban az FDJ (az ottani KISZ) egyik vezetője volt, még egyenruhában is masírozott.

Diáktársaival — egy lutheránus lelkész lányaként is — nudista strandra járt. (Ilyen strand létezett a “szocialista” NDK-ban!)

1993-ban az akkor fiatal, szintén keletnémet Thomas de Maizière-rel, (aki szintén “kereszténydemokrata”), ő jelenleg a bevándorlást megengedő szövetségi német belügyminiszter. Thomas de Mazière nagybátyja volt az NDK utolsó belügyminisztere.

Ezek után van még min csodálkozni ?

Angela Merkel zsidó származása

Angela Merkel az első gyermeke Horst Kasnernek, született KAZMIERCZAK, és Herlind Kasnernek, született JENTSCH, 1954-ben Hamburgban, mint Angela Dorothea Kasner. Állítólag két testvére van, Irene és Marcus. Az apa, törvénytelen gyermeke ANNA RYCHLICKA KAZMIERCZAK-nak és Ludwik WOJCIECHOWSKI-nek, aki protestáns lelkész volt; az anya, Herlind JENTSCH lengyel zsidó Galíciából, tanár. >>Tehát Angela, a zsidó törvények szerint, 100%-ban zsidó!


Anyai agi nagyapja LUDWIK KAZMIERCZAK Posen-ből, az első vh.-ban a németek ellen harcol a Haller csapatokban, amely a lengyel önkéntesek csapata volt a francia hadseregben (fényképpel bizonyítva!).

A német kancellárnő igencsak sokmindent csinált, jót is rosszat is és már szinte a Margaret Thatcher-i vaslédi sőt titánlédi magasságokig emelkedett. Őszintén szólva én is kedvelem önt Angéla. A sok brüsszeli bábbal szemben sem lehetett könnyű elérni, sőt kiharcolni, hogy az EU szürke eminenciása lehessen. Drukkoltam önnek, nehogy elrontsa ezt a remek imázst. Ötcsillagos elismerésem azért, hogy ezt a topnépszerűséget 10 éven át sikerült is megőríznie. Ha nincs ez a mániákus migránsbehívás, lassan már az EU-tagállamok nagy részével és a német néppel való szembeszállás, akkor nem is bújik ki a szög a zsákból. Angela drága! Eddig csak jó zsidónak és a rotarysok csúcsköreihez tartozó magasfokozatú szabadkőművesnek tartottam, de az alább közölt titkok az ön másik, rejtett énjét is a nyilvánosság elé tárják. Üdvözlöm abban az elit csapatban, ahová a titkosügynökök, kémek tartoznak. Most már leesett, miért a nagy barátkozás ön és a KGB-s múltú Putyin között. Hát azért, mert exkollégák. Egy ideig mi is a CIA-nál regisztrált baráti sajtó voltunk (ugyanígy a Kremlben is), mert az átkos idején a főmunkatársunk, mint magasrangú kormányhivatalnok intézte el, hogy hivatalos képviseletük legyen Budapesten. E cikket is részben CIA-s információk alapján készítettük.

Kedves Angela, ha ön valóban az volt, amit állítanak, akkor fogadja elismerésem, ha meg aljas rágalom az egész, akkor meg drukkolunk, hogy valótlan legyen, s ne rontsa az ön imázsát.


Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát